Hírek
2020. Március 20. 13:24, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek a második világháborús kárpótlás ígéretével csaló nő ellen

A Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 34 éves szentendrei nő ellen emelt vádat, aki családtagjával több mint négyszáz embert csapott be a második világháborús kárpótlás valótlan ígéretével
– tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei főügyész pénteken. Bóna Gyula ismertette: a vádlott néhai apósa 2017 szeptemberétől hirdette az interneten, hogy több százezer, esetenként millió forint összegű hozzátartozói kárpótlást fog biztosítani az 1944 előtt született, a második világháborúban részt vett, elhunyt vagy hadifogságba esett hozzátartozó után. Ehhez 1500-3000 forintos „adminisztrációs költséget” kért, és több fiktív roma párt, illetve egyesület logójával ellátott formanyomtatványokat készített.
A vádlott azóta elhunyt apósa – akit az ügyben korábban gyanúsítottként hallgattak ki – a jelentkezők toborzását az ország egészére kiterjesztette.
2017 szeptember végére több százan fordultak meg a család szentendrei lakásán. 2017 szeptember végétől 375-en fizettek be be 1500 és 12 ezer forint közötti „regisztrációs díjat”. A pénzt a vádlott és családja saját céljaira elköltötte.
Az ügyészség 409 rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a büntetlen előéletű nő ellen. Vele szemben felfüggesztett fogházbüntetésre tett indítványt, meg kell továbbá fizetnie a sértettek által kért kártérítést, és további több mint 900 ezer forint vagyonelkobzásra is számíthat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.