Hírek
2024. December 10. 14:26, kedd |
Helyi
Forrás: mti
Tuzson Bence: az áldozatsegítés az Igazságügyi Minisztérium egyik legfontosabb feladata
Az áldozatsegítés az Igazságügyi Minisztérium (IM) egyik legfontosabb feladata; a büntetőeljárás hagyományosan az elkövetők felkutatására és megbüntetésére koncentrál
de az is fontos, hogy a bűncselekmények áldozatai kapjanak segítséget az államtól - erről beszélt Tuzson Bence igazságügyi miniszter az Igazságügyi Minisztérium évzáró áldozatsegítési konferenciáján Budapesten, csütörtökön.
A büntetőjog általában csak az elkövetővel foglalkozik, pedig fontosak az áldozat szempontja is, ehhez pedig szemléletváltoztatásra van szükség. Magyarország sokat tett e téren: 17 áldozatsegítő központ van, ebből ötöt idén adtak át, például Óbudán Kaposváron Zalaegerszegen. A cél, hogy minden megyében legyen ilyen központ - mondta a miniszter.
Ezekben a központokba az áldozat minden megkötés, feltétel nélkül elmehet, hogy segítséget kérjen.
A bűncselekmények áldozatai tehetetlenséget, olykor szégyent éreznek. Fontos, hogy legyen hová fordulniuk, kapjanak jogi, anyagi, pszichológiai segítséget
- tette hozzá.
Ebben a munkában szükség van partnerekre, ilyen például a rendőrség. Az áldozat számára is fontos, hogy eredményes legyen az eljárás. A jogalkotásban is fontos szempont az áldozat érdeke, ma már az elítélt feltételes szabadságra bocsátása előtt kikérik erről az áldozat véleményét is - ismertette a miniszter.
Tuzson Bence beszélt arról is, hogy az IM dolgozik a büntetőeljárások gyorsításán, hatékonyabbá tételén, s e téren is fontosak az áldozatok szempontjai.
A bűncselekmények száma csökken, de közben új bűncselekmények jelennek meg. Ilyen az internetes csalás, amiből tavaly különösen sok történt, bár idén "kemény munkával" sikerült némileg visszaszorítani.
Ezekben az ügyekben már gyorsabban elindulhat a kártérítés, a károsultak már a büntetőeljárás lezárulta előtt legalább részben visszakaphatják pénzüket. Tavaly sikerült félmilliárd forintot "megfogni, visszajutattni" a internetes csalások károsultjaihoz.
Az áldozatokat kell a fókuszba helyezni
- hangsúlyozta a miniszter, aki a rendezvényen köszönetet mondott az áldozatsegítésben dolgozóknak.
Király Nóra, az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos a rendezvényen szintén kiemelte az áldozatsegítésben dolgozók, a központok mellett a rendőrség, kormányhivatalok, civil és segélyszervezetek, cégek, oktatási intézmények együttműködésének fontosságát.
Elmondta, hogy a már működő 17 központ mellett jövőre Tatabányán, Szekszárdon és Salgótarjánban nyílik áldozatsegítő központ , és így már lesz minden vármegyében. Tavaly összesen több mint 30 ezer esetben fordultak a központokhoz segítségért.
A bűncselekmények, áldozatok száma csökken, a megsegített áldozatoké nő - mondta Király Nóra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 12. 11:03, csütörtök | Helyi
FELISMERI A TETTEST?
A tatabányai rendőrök keresik a képen látható férfit.
2024. December 01. 12:02, vasárnap | Helyi
ELLENŐRZÉS FÖLDÖN ÉS LEVEGŐBEN
Rendszeresek a közlekedésrendészeti akciók az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán.
2024. December 01. 11:59, vasárnap | Helyi
TÖRT ÉS ZÚZOTT AZ ÜZLETBEN
A tatabányai rendőrök elfogták a 35 éves helyi férfit, aki ellen büntetőeljárás indult.
2024. November 26. 07:52, kedd | Helyi
November végén rendezik a 24. Vadlúd Sokadalmat Tatán
Tatán, az Öreg-tó partján november utolsó napjaiban rendezik meg a 24. Vadlúd Sokadalmat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.