Hírek
2016. Június 16. 07:39, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Szakértő: az Iszlám Állam nem képes irányítani a magányos merénylőket
Horváth József biztonságpolitikai szakértő nem feltételezi, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tud olyan logisztikai láncolatot működtetni a Közel-Kelettől Párizsig,
amellyel percre pontosan képes lenne irányítani egy magányos merénylő tevékenységét. Horváth József ezt azzal kapcsolatban mondta el az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában, hogy keddre virradó éjszaka a franciaországi Magnanville településen egy iszlamista férfi halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta a feleségét.
Szavai szerint véletlen egybeesés, hogy ez a támadás a labdarúgó Európa-bajnokság idején történt. Ugyanakkor aggasztó - tette hozzá -, hogy az elkövető meg tudta találni a rendőrparancsnok lakását, ismerte az útvonalát, majd a sötét utcán megtámadta, ráadásul sajnálatos módon iszlamista "propagandaszöveget" is meg tudott jelentetni. Utóbbit úgy értékelte: azért nagyon káros, mert így a támadó másoknak adhat ösztönzést arra, hogy hasonló tetteket kíséreljenek meg.
A biztonságpolitikai szakértőt arról is kérdezték, hogy európai határvédelmi ügynökség, a Frontex nyilvánosságra hozta jelentését, amely szerint balkáni útvonal lezárása érdemben csökkentette a migrációs hullámot; Horváth József úgy válaszolt: szakmai szemmel nem volt tartható az eddigi álláspont, ki kellett mondani, hogy a balkáni útvonal lezárása a leghatékonyabb megoldás, így lehet legjobban védeni Nyugat-Európát.
A szakértő arról is beszélt, hogy új migrációs útvonal alakulhat ki Lengyelországon keresztül. Szavai szerint mivel Ukrajnában instabil helyzet alakult ki az elmúlt években, a keleti határokat kiemelten védi az ország az oroszokkal szemben, így a lengyel-ukrán határ védelme kevésbé biztosított, és ezt a szervezett bűnözői csoportok "pillanatok alatt" felismerik és kihasználják.
Horváth József jelezte: nem ezrével mennek naponta Németország felé ebből az irányból, hanem csupán azok, akik meg tudják fizetni az embercsempészeket és biztonságosabbnak tűnő, gyorsabb útvonalon igyekeznek elérni céljukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
