Hírek
2014. November 07. 10:28, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Női kézilabda BL - Csoportelső lehet a Győr - ELŐZETES

Amennyiben a címvédő Győri Audi ETO KC szombaton legyőzi legnagyobb csoportriválisát, a vendég dán Viborgot, úgy megszerzi a négyes első helyét és elsőként jut a 12-es középdöntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
A két együttes múlt heti összecsapásán a győriek magabiztos játékkal nyertek 30-25-re Viborgban, pedig a várandós Görbicz Anita csak a büntetők végrehajtására állt be, többen pedig sérülés miatt kihagyták a rangadót.
A két pont begyűjtése ezúttal is fontos lenne a magyar csapat számára, mert az új lebonyolítás alapján a továbbjutók magukkal viszik az egymás elleni eredményeket. A Győr célja az, hogy a maximális nyolc ponttal várhassa a középdöntőt.
A Görbiczet helyettesítő, nyáron igazolt spanyol Macarena Aguilar a klub honlapján elmondta: nem kis feladatot jelent számára a válogatott játékos pótlása.
"+Görbe+ a világ legjobb irányítója, utánozhatatlan játékintelligenciájával, játékstílusával, így igencsak össze kell kapnom magam, ha a nyomába akarok érni" - fogalmazott.
Kiemelte: most az a fontos, hogy ne a múlt hétvégi győzelmük tudatában készüljenek a visszavágóra, hanem képesek legyenek azt teljesen új meccsként kezelni.
"Igaz, hogy megnyertünk kint egy fontos csatát, de biztosra vehetjük, hogy a dánok győzni jönnek Győrbe. A múlt vasárnapi meccset biztosan megnézzük majd a csapattal, kielemezzük a hibáinkat, főleg a második félidő hullámvölgyét, és igyekszünk majd kijavítani azokat, hogy ezt a két pontot is itthon tartsuk." - tette hozzá.
Az előző meccsen hiányzó német Susann Müller játszhat szombaton, sőt, már a szerdai, 40-27-es sikert hozó siófoki Magyar Kupa-nyolcaddöntőn hátfájás miatt kispadozó Heidi Löke is jól van.
Az ETO-n és a Viborgon túl a horvát Lokomotiva Zagreb és a svéd Sävehof vív harcot a még középdöntőt jelentő harmadik helyért. A két gárda első egymás elleni csatája döntetlent hozott.
Női BL, 4. forduló:
C csoport:
Győri Audi ETO KC-Viborg (dán), szombat 16.00
Lokomotiva Zagreb (horvát)-Sävehof (svéd), vasárnap 17.00
Az állás: 1. Győr 6 pont, 2. Viborg 4, 3. Zagreb 1 (70-86), 4. Sävehof 1 (75-105).
A csoportok első három helyezettje jut a 12-es középdöntőbe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:39, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Négy között az Arsenal és az Internazionale
Szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.