Hírek
2011. Szeptember 28. 07:49, szerda |
Bulvár
Forrás: Story Online
Máris csalja nejét a herceg

Albert herceget nem változtatta meg a házasság, és újabb okot adott egy énekesnő személyében feleségének, hogy válni akarjon.
Ornella Muti az Oscar című klasszikusban azt mondta, hogy a kényszerházasságok is jóra fordulhatnak. Nos, nagy barátja, Albert herceg esetében ez aligha lesz igaz. Sőt, már maga a monacói uralkodó sem törekszik arra, hogy fenntartsa tökéletes házassága látszatát, az utóbbi hetekben ugyanis eltűnt az oldaláról neje, Charlene, és helyét átvette Beth Hart énekesnő. Az amerikai Amy Winehouse-nak hívott hölggyel pedig igencsak jól megvan a szoknyavadász herceg, bár stílusában nem igazán illik bele az előkelő környezetbe.
Albi és ex-olimpikon feleségének sorsa már a lakodalom előtt meg lett pecsételve, ugyanis Charlene-t a királyi testőrség vitte haza két szökési kísérletet követően, majd hét lakat alatt őrizték, míg az igen remegve el nem hagyta fogai kerítését. A nászútjuk jelentős hányadát pedig nemcsak külön ágyban, de még másik szállodában is töltötték, és azóta sem mutatkoznak túl gyakorta együtt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár
Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise
Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.
2025. Augusztus 14. 07:37, csütörtök | Bulvár
Sziget - Rekordmennyiségű sátrat adományoztak a Máltai Szeretetszolgálatnak a látogatók
Idén minden korábbi évhez képest kevesebb gazdátlan kempingfelszerelést hagytak hátra maguk után a Sziget fesztivál résztvevői, de rekordmennyiségű sátrat, matracot és takarót adtak le a gyűjtőpontokon
2025. Augusztus 13. 07:27, szerda | Bulvár
OMSZ: komolyabb beavatkozásra nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, 1500 esetben nyújtottak segítséget
Komolyabb mentőbeavatkozásokra eddig nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedd délután az MTI-vel.