Hírek
2023. Augusztus 24. 07:47, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Magyar győzelem a nemzetközi kémiai tudományos vitaversenyen
Magyar győzelem született a Tbilisziben megrendezett nemzetközi kémiai tudományos vitaversenyen: az egyik magyar csapat elsőként, a másik ezüstéremmel zárta a versenyt, két magyar diák pedig holtversenyben megszerezte az egyéni első helyet - tájékoztatták a Nemzetközi Kémia Torna magyar szervezői szerdán az MTI-t.
Az augusztus 17. és 23. között hatodik alkalommal megrendezett, középiskolásoknak szóló tudományos vitaversenyen Szingapúr, Thaiföld, Grúzia, Románia és Mexikó is képviseltette magát.
A közlés szerint a megmérettetés eddigi legeredményesebb szereplését mutatta be a magyar delegáció.
A közleményben idézték a verseny magyarországi szakmai vezetőjét, Botlik Bencét, aki elmondta, a kémiai torna egy angol nyelvű tudományos vitaverseny középiskolás diákok számára, akik hatfős csapatokban versenyeznek, és 12 előre megadott, nyílt végű feladatot próbálnak megoldani.
A csapatok feladata, hogy prezentálják saját megoldásaikat, illetve tudományos vita keretein belül megvédjék azokat, válaszoljanak a szakmai zsűri kérdéseire, és megtalálják a többi csapat megoldásainak gyenge pontjait. Ehhez nemcsak a kémiai ismereteikre van szükségük, hanem a tudományos szakirodalom kritikus feldolgozására, kiváló angol nyelvtudásra, a csapattagjaikkal való hatékony együttműködésre és megfelelő stratégiai gondolkodásra is - tette hozzá.
A diákok olyan, kihívást jelentő feladatokat kaptak, mint például egy kémiai analóg számítógép tervezése, egy áram nélkül, kémiai alapon működő közlekedési lámpa kifejlesztése, vagy egy olyan hipotetikus szituáció modellezése, amelyben bizonyos biomolekulákat nemtermészetes aminosavak váltanának ki a sejtekben.
A versenyen nagy hangsúlyt kap a multidiszciplinaritás, így a kémiai témák mellett fizikai, biológiai, illetve mérnöki és informatikai kérdések is szerepet kapnak.
Az eseményen négy fordulóban folytak a viták. A versenyen több magyar zsűritag is részt vett, akik a BME, az ELTE, a Cambridge-i Egyetem és az ETH Zürich kutatói és hallgatói, ők - az oktatási célkitűzésekkel összhangban - különös hangsúlyt fektettek a versenyzők szóbeli értékelésére, ezzel is segítve a szakmai fejlődésüket - olvasható a közleményben.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
