Hírek
2012. Január 14. 06:55, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu
Jön a magyar kiberhadsereg
Nagy erőkkel dolgoznak a Honvédelmi Minisztériumban a honvédség kibervédelmi stratégiájának kidolgozásán – tudta meg a Magyar Nemzet.
A lap szombati számában szakértőkre hivatkozva arról ír, hogy a többi európai országhoz hasonlóan Magyarország kitettsége is jelentős a számítógépes támadásokkal szemben, ezért mielőbbi lépésekre van szükség (ezt egyébként a NATO is elvárja). A kormányzati gerinchálózat ugyan védett, de az infrastruktúra főként magáncégek kezében van, ők pedig „saját belátásuk szerint tudnak tenni vagy sem azok informatikai védelméért”.
A Magyar Nemzet felidézi, hogy hazánkban jelenleg is több állami hivatal foglalkozik az informatikai biztonsággal, de még nem lehet tudni, mikor és mely szervezet vagy szervezetek látják majd el a magyar kibertér védelmét. Mint ahogy az is nyitott kérdés, hogy ki finanszírozza majd egy úgynevezett kiberhadsereg (vagyis etikus hackerekből, számítógépes szakemberekből álló csapat és eszközpark) létrehozását, s honnan veszik majd a megfelelő szaktudású alkalmazottakat.
A lap információi szerint a nemzeti kibervédelmi stratégiák alkalmazkodni fognak az Egyesült Államok nemrég megjelent doktrínájához, mely szerint a kibertérből érkező támadások ugyanolyan agressziónak tekinthetők, mintha valaki a szárazföldről vagy a levegőből támadná meg az országot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának
