Hírek
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját

Felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés 1100 yardos – kicsivel több mint egy kilométeres – világrekordját Jászberényi Márk pénteken a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár szomódi lőterén.
A lövészetet megelőzően Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: Jászberényi Márk egy volt hivatásos állományú rendőr, aki most hivatásos vadászként dolgozik. A világrekord-felállításhoz a helyszínt a Magyar Honvédség biztosította, mivel Magyarországon civil körülmények közt nem lehet ilyen távolra lőni, csak honvédségi területen.
Kovács Zoltán kiemelte: Magyarország képességei, amelyekkel helyt tud állni ebben a veszélyekkel teli világban, alapvetően erősödtek meg.
Hozzátette, a kormány évek óta dolgozik a lőterek felújításán és új lőterek létrehozásán, a fiatalok megszólításával pedig lehetőséget kívánnak adni mindazoknak, akik ki szeretnék próbálni lövész képességeiket.
Jászberényi Márk a világrekord felállítása után úgy nyilatkozott: ezer méter vagy afölötti lövésnél fontosak a külső körülmények, a legnagyobb ellenség a szél, főleg ha az változó irányú és erősségű. Pénteken is ez volt a legnagyobb kihívás, a helyszínen 35 kilométeres óránkénti széllökéseket mértek – mondta.
Megjegyezte, több nehézségi faktor is volt a lövésben, egy 308 winchester kaliberű, általa épített fegyverrel lőtt, és nem normál optikai távcsővel, hanem hőkamerás céltávcsővel célzott.
Az 1100 yardos távolságot a biztonság kedvéért kis ráhagyással 1008 méternek állították be, innen adott le a lövész öt lövést a 75 x 50 centiméteres fém táblába. A lövések közül az első kettő nem talált, utána hárommal azonban sikerült eltalálni a célt.
A világrekord hitelesítésére Magyarországra látogatott David Ventura Aparicio, az Official World Record elnöke, aki átadta a lövésznek az elismerő oklevelet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök | Életmód
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
2025. Augusztus 18. 07:55, hétfő | Életmód
Augusztus 20. - Megnyílt a Mesterségek Ünnepe a budai Várban
2025. Augusztus 17. 08:43, vasárnap | Életmód
Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája
2025. Augusztus 16. 09:08, szombat | Életmód
Elkezdődött a Hogyan tudnék élni nélküled? című film második részének forgatása
A napokban elkezdődött a Hogyan tudnék élni nélküled? című film második részének forgatása a Balatonnál - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.