Hírek
2016. December 16. 07:41, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Harmincegy településen mutatták ki a madárinfluenzát Magyarországon

A Békés megyei madárinfluenza november eleji kitörése óta további három megye 31 településén mutatták ki baromfiartó telepeken a megbetegedést - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A Bognár Lajos országos főállatorvos által írt, a lap birtokába került tájékoztató szerint a H5N8 típusú madárinfluenzát mutatták ki a baromfiállományban Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, és Békés megyében.
A tájékoztatás szerint a kitörések körül felállított védő- és megfigyelési körzetet a járványügyi helyzet miatt Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békésben a minimálisan előírt tíz kilométer sugarú körön túlra is kiterjesztették. Ezekről a területekről kizárólag azonnali vágás miatt lehet baromfit kihozni, minden más mozgatás tiltott.
A vadállományban Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyében észlelték a megbetegedést récéknél és bütykös hattyúknál, a vadon élő madaraknál is elrendelték a madárinfluenza-megfigyelést.
Az erősen fertőző H1N8 típusú madárinfluenzát már korábban is azonosították Magyarországon, eddig leginkább a nagyobb vízi szárnyas telepeken azonosították, de felbukkant már háztáji gazdaságban is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.