Hírek
2019. Január 19. 13:45, szombat |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal
Február végén találkozik Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be pénteken, helyi idő szerint a kora délutáni órákban a Fehér Ház.
Az elnöki hivatal szóvivője, Sarah Huckabee Sanders közölte, hogy a csúcstalálkozón a felek célja az észak-koreai atomprogram megvitatása, illetve e program felszámolása lesz. A csúcstalálkozó helyszínét később jelentik be.
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökét, akit Kim Dzsong Un jobbkezeként tartanak számon. Sarah Huckabee Sanders közlése szerint mintegy másfél órán keresztül tanácskoztak.
A Fehér Házban történt megbeszélés után Mike Pompeo külügyminiszter ebédre hívta meg Kim Jong Csolt és kíséretét.
Az amerikai külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben - konkrétumok említése nélkül - azt hangoztatta: "jó megbeszéléseket folytattak az észak-koreai küldöttséggel. A tárgyalásokon Mike Pompeo külügyminiszterrel együtt részt vett Stephen Biegun, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja is.
António Guterres ENSZ-főtitkár péntek délutáni sajtóértekezletén tárgyalásokat sürgetett Washington és Phenjan között. Mint fogalmazott: "nagyon itt van az ideje" a komoly tárgyalásoknak és egy "útiterv" kidolgozásának a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről.
A háromtagú delegáció csütörtökön éjjel érkezett az amerikai fővárosba. A Yonhap dél-koreai hírügynökség - az amerikai sajtóban is idézett - értesülései szerint a küldöttség levelet is hozott Kim Dzsong Untól az amerikai elnöknek, erről azonban a Fehér Ház közleménye nem ejtett szót.
Donald Trump és Kim Dzsong Un tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 10:21, szombat | Külföld
Zelenszkij: Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
