Hírek
2017. Február 14. 05:00, kedd |
Sport
Forrás: mti- MTI Fotó: Ujvári Sándor
Erdei Zsolt lehet a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke
Erdei Zsolt lehet a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, és azt mondja, hogy ezt a szervezet jelenlegi vezetője, Csötönyi Sándor is támogatja.
"Azt ígérte, átadja a stafétát nekem. Ha ezt valóban komolyan gondolja, akkor rendkívüli közgyűlésen kell tisztújítást végeznünk, és meg kell szavaztatni az elnök személyét" - nyilatkozta az egykori olimpiai bronzérmes, profi világbajnok az m4sport.hu-nak.
Erdei Zsolt a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy ha a boksztársadalom kilencven százaléka támogatná, akkor vállalná az elnökséget, ráadásul azóta rengeteg pozitív visszajelzést kapott ezzel kapcsolatban.
"Mindazok az emberek, akikkel beszélgettünk - főleg edzők, szakosztályvezetők -, az újítás mellett állnak. Mellettünk, mellettem állnak, úgyhogy én abszolút pozitívan tekintek a jövőbe" - tette hozzá a Madárfészek Akadémia vezetője.
Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány úgy vélekedett, tudatos, felépített, megújulást akaró misszió zajlik a sportágban. "Egy küldetés, amiben sokan benne vagyunk, és most már lehet azt mondani, hogy tömegek állnak mögöttünk. A mostani magyar amatőr ökölvívás belülről akar megújulni, szeretné először a vezetőségváltást" - nyilatkozta ugyancsak az m4sport.hu oldalon.
Hozzátette, ismerik a szükséges jogi folyamatokat, ezért bíznak benne, hogy a tervezett változások néhány héten belül lezajlanak.
Csötönyi Sándor 1996 óta vezeti a szövetséget, jelenlegi mandátuma 2020-ig szól. A Nemzeti Sport hétfői számában úgy fogalmazott, valóban elgondolkodott a folytatáson, és tényleg beszélt Erdei Zsolttal a jövőről, de arról szó sincs, hogy őt nevezte meg utódjául, mert "még nincs Csötönyi-kérdés".
"Minden körülményt rendbe szeretnék tenni, és ha ezen túlvagyunk, akár Erdei Zsolt is lehet a magyar ökölvívás első embere" - fogalmazott az elnök, akinek kizárólagos joga a MÖSZ rendkívüli tisztújító közgyűlésének összehívása. Legközelebb - áprilisban - csupán évi rendes közgyűlés lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.

