Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2011. December 20. 07:45, kedd | Belföld
Forrás: Stop.hu

Beleznay ujjára került a Pepi-gyűrű

Beleznay ujjára került a Pepi-gyűrű

Hétfő este a Mikroszkóp Színpadon adták át a legjobb fiatal komikusnak járó - idén először kiadott - Pepi-gyűrűt.

A díjat a nemrég elhunyt Böröczky József emlékére alapították, és jó kézre került, Beleznay Endre az első, aki viselheti.

Természetesen rajta kívül voltak még jelöltek, összesen öt humoristából választhatott a sajtó képviselőiből összeállt zsűri. Aradi Tibor, Erdei Sándor, Varga Ferenc József és Vida Péter nem könnyítették meg a voksolni kívánók dolgát, öt remek művész szórakoztatta az egybegyűlteket.

A rövid bevezető beszédet Schmuck Andor mondta, a győztesnek a - Tóth Mila ötvösművész által készített - díjat Szabó Attila, a Mikroszkóp Színpad ügyvezető igazgatója adta át. Sas József, korábbi igazgató pedig a Mikroszkóp Alapítvány különdíjával jutalmazta Aradi Tibort. A Nádas György vezette gálaműsor nagyszerűen sikerült, annak ellenére, hogy a színház - valamint valószínűleg az összes magyar komikus - hangulatát beárnyékolja, a legendás pesti humor jövőjét pedig kérdésessé teszi, hogy Tarlós István főpolgármester - Bereményi Géza személyében - közös igazgatót nevezett ki a Thália és a Mikroszkóp élére, gyakorlatilag összevonva a két színházat.

A gála résztvevői ennek ellenére reményüket fejezték ki, hogy az első Pepi-gyűrű átadása nem az utolsó volt egyben.

Címkék: Beleznay Endre

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését

Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.

2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.