Hírek
2018. Május 22. 18:07, kedd |
Életmód
Forrás: mti
A túlzott tisztaság állhat a gyermekkori leukémia hátterében
A minden csírát kiirtó tisztaság okozza a gyermekkori leukémia leggyakoribb formáját egy vezető brit kutató szerint.
Az akut limfoblasztómás leukémia kétezer gyermekből egyet sújt - írta a tanulmányt ismertető BBC News.
Mel Greaves, a Brit Rákkutató Intézet tudósa 30 év alatt összegyűlt bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az immunrendszer veszélyessé válhat, ha az élet korai szakaszában nem találkozik elég kórokozóval. Ez azt jelenti a tudós szerint, hogy a betegséget meg lehetne előzni.
A vérképző rendszer megbetegedésének ez a fajtája gyakoribb a fejlett, jómódú társadalmakban, ami arra utal, hogy modern világunk okozhatja a kórt.
A Nature Reviews Cancer című szaklapban megjelent tanulmány elutasítja a korábbi elméleteket, melyek a villanyvezetékeket, az elektromágnest és vegyi anyagokat hoztak összefüggésbe a betegséggel.
Számos külföldi kutatóval együttműködve Greaves a kór három szakaszát állapította meg.
Az első látszólag egy megelőzhetetlen génmutáció, amelyik a méhen belül megy végbe, a második az élet első évének túlzott tisztasága, ami miatt az immunrendszer nem tanulja meg a helyes viselkedést a valódi veszélyekkel szemben.
Az első kettő teszi lehetővé, hogy egy fertőzés az immunrendszert később helytelen válaszra késztesse és leukémia alakuljon ki.
Az elmélet nem egyetlen kutatáson alapszik, hanem a betegség okait megállapító tanulmányok bizonyítékainak elemzésén, "a kirakós elemeinek összeillesztésén".
"Az akut limfoblasztómás leukémiának világos biológiai oka van, számos fertőzés kiválthatja az arra hajlamos gyerekekben, ha azok védekező rendszere nem készült fel megfelelően" - mondta Greaves.
A bizonyítékok között felsorolta a milánói sertésinfluenzát, melynek következtében hét gyerek lett leukémiás, azokat a tanulmányokat, amelyek szerint a bölcsődébe járó vagy testvérek között felnövő, tehát baktériumok sokaságának kitett kicsik körében ritkább a leukémia.
Figyelembe vette, hogy a bélrendszer "jó baktériumait" támogató anyatejes táplálás is véd a kór ellen, valamint azt, hogy a hüvelyi úton, tehát nem műtéttel születő babák között is kisebb a leukémia aránya, a hüvelyi szüléssel ugyanis több baktérium kerül az újszülött szervezetébe.
Azt is a bizonyítékok közé sorolta, hogy teljesen mikrobamentes környezetben nevelt állatoknál fertőzés hatására leukémia alakult ki.
A tanulmány nem vádolja a szülőket azzal, hogy túl higiénikus körülmények között nevelik a gyerekeiket, inkább azt hangsúlyozza, hogy "a gyermekkori leukémia a legtöbb esetben valószínűleg megelőzhető", ám ehhez további kutatások szükségesek.
Greaves elképzelése szerint a gyerekek kaphatnának biztonságos baktériumkoktélt - akár joghurtital formájában -, ami edzené az immunrendszerüket.
Addig is arra kéri a szülőket, ne ijedjenek meg a mindennapos, banális fertőzésektől és segítsék elő, hogy gyerekük más gyerekekkel találkozzon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
