Hírek
2017. Szeptember 07. 12:42, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
A légvonalban mért távolság alapján kell kártalanítani a késő repülőjáratok utasait
A csatlakozással közlekedő légi járat törlése vagy jelentős késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítást az indulási és az érkezési repülőtér között közvetlen járattal megtett,
légvonalban mért távolság alapján kell kiszámítani akkor is, ha ez utóbbi rövidebb a ténylegesen megtett távolságnál - közölte az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában hangsúlyozta, a kártalanítás kiszámítását nem befolyásolja az, hogy egy átszállásos repülőút késésében, vagy járattörlésében érintett utasok végső célállomásukat közvetlen járattal vagy csatlakozó járatokkal érik el. Az utasokat mindkét esetben egyenlően kell kezelni a kártalanítás összegének kiszámításakor.
Az ügy előzménye, hogy három utas a Brussels Airlines által üzemeltetett járattal, brüsszeli átszállással utazott Rómából Hamburgba. Mivel az eredetileg tervezett érkezési időhöz képest jelentős késéssel érkeztek Hamburgba, kártalanítás iránti keresetet indítottak a helyi bíróság előtt.
Az esetben eljáró német bíróság arra kereste a választ, hogy a csatlakozással teljesített repülőút esetében a járat által megtett távolságot az indulási és az érkezési repülőtér között légvonalban mért távolság (vagyis a Róma és Hamburg közötti 1326 kilométer), vagy pedig a ténylegesen megtett távolság (azaz 1656 kilométer, amely a Róma és Brüsszel közötti 1173 kilométerből, valamint a Brüsszel és Hamburg közötti 483 kilométerből tevődik össze) alapján kell-e kiszámítani.
A bíróság döntése szerint az, hogy közvetlen vagy csatlakozó járatról van-e szó, nem befolyásolja az utasokat ért kényelmetlenség nagyságrendjét, ezért a kártalanítás összegének meghatározásakor minden esetben az indulási és az érkezési repülőtér között közvetlen járattal megtett, légvonalban számított távolságot kell figyelembe venni. Az, hogy a csatlakozás miatt a ténylegesen megtett távolság meghaladja az indulási és az érkezési repülőtér közötti, légvonalban számított távolságot, nem befolyásolja a kártalanítás kiszámítását.
A bíróság tájékoztatása szerint a vonatkozó jogszabály úgy rendelkezik, hogy az utasoknak 250 euró (mintegy 77 ezer forint) kártalanítás jár minden 1500 kilométeres vagy annál rövidebb légi járat, illetve 400 euró (mintegy 125 ezer forint) minden 1500 kilométernél hosszabb, unión belüli járat három órás vagy azt meghaladó késése esetén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
