Városlista
2024. december 3, kedd - Ferenc

Hírek

2012. Április 02. 14:21, hétfő | Sport
Forrás: mno.hu / MTI

350 millió jut a szabadidősportra

350 millió jut a szabadidősportra

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egy hónapja tartotta tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlését...

De Monspart Sarolta – a szabadidősportért felelős – alelnök még nem tudja megmondani, hogy az új sportirányítási struktúrával jól jár-e a magyar sport egésze, és abban a szabadidősport is.

„Most abszolút pozitívan állok a jelenlegi helyzethez, annak ellenére is, hogy amikor annak idején először hallottam a sportirányítás összevonásáról, akkor elleneztem a tervet – mondta a korábban a Nemzeti Szabadidősport Szövetség (NSZSZ) elnökeként tevékenykedő Monspart a távirati irodának. – Az NSZSZ megszűnésével ugyanakkor egyetértettem, hiszen az eredetileg, még 2001-es megalakulásakor megállapított feladatait már régóta nem tudta ellátni, mivel az ehhez szükséges jogosítványait – forrás és feladat – megszüntették még Gyurcsány Ferenc sportminisztersége idején.”

A tájfutó világbajnok azért sem alkot még egyértelmű véleményt az új rendszerről, mert idén szinte minden az olimpiáról szól, így az ötkarikás sportágak élveznek elsőbbséget a MOB-ban. Ezt a helyzetet – mint mondta – elfogadja, ám jelezte: a jövő évi költségvetés tervezésekor sok mindent tisztábban lehet majd látni. „Jelenleg a magyar sport több milliárdos keretéből a szabadidősportra 350 millió forint jut ebben az évben, ami nem sok és kevesebb, mint tavaly, de én nagyon bízom benne, hogy a jövő évben már nagyobb szeletet sikerül kapni az egészből – mondta. – Remélem, hogy a MOB-ban megfelelő, kreatív, kompromisszumkész szakemberek dolgoznak, s ha ez így van, akkor mindenki számára megfelelő megoldások születnek majd, amivel valamennyien jól járhatunk.”

A közeljövő feladataival kapcsolatban a sportvezető elmondta, még húsvét előtt összeül a szabadidősport-tagozat tízfős MOB-testülete, s abban bízik, hogy két pályázati projektet be tudnak majd adni a MOB-elnökséghez. Ezek egyike a kiemelt, több éve több ezer embert megmozgató események számára biztosítana pályázati lehetőséget, míg a másikra a rendszeres sporttevékenységet biztosító sportklubok és sportszervezetek pályázhatnának. „Nagyon fontos, hogy a végeken dolgozók is pénzhez jussanak, gondolok itt például akár egy nyugdíjas gyaloglókörre is, mert ezek a kis klubok is sokat jelentenek, különösen azoknak, akiket megmozgatnak. A pályázatok elbírálásakor nagyon sok mindent figyelembe kell venni, hogy jusson pénz mindenhova, ahova kell. Ez nem egyszerű feladat, különösen úgy, hogy olyanok is próbálkoznak, akiknek nem feltétlenül nálunk kellene vagy nem szorulnak rá – beszélt a pénzelosztás nehézségeiről Monspart Sarolta, kiemelve, hogy az évek óta jól működő nagy szabadidősport-rendezvények idén sem állhatnak le. – Szükség van a viszonylag olcsó szabadidősport-lehetőségekre, a sportos közösségekre. Hiszen a sport mindenkié!”

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 03. 07:55, kedd | Sport

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőb

2024. December 03. 07:54, kedd | Sport

Serie A - Bovét felébresztették a mesterséges kómából

A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.

2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen

Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.

2024. December 02. 06:00, hétfő | Sport

Katari Nagydíj - Verstappen nyerte a viadalt

A negyedik világbajnoki címét egy hete Las Vegasban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíjat vasárnap Dohában.